Várakozás esőben

Valamelyik nap ősszel hajnali kettőre mentem dolgozni zuhogó esőben. Egy megadott helyen kellett várnom a taxira egy szál esernyővel a kezemben. Gondoltam elviszem magammal a fülhallgatómat, hogy a telefonomon keresztül zenét tudjak hallgatni. Így telt el húsz percem amíg vártam. Majd kivettem a fülemből és az esőt hallgattam. Teljesen egyedül voltam. A víz meg csak ömlött és ömlött. Valamikor kevés, valamikor jobban.
Néha kellenek ezek a dolgok az életben. Nem volt zaj, nem volt szmog, nem volt kosz. Szinte nem volt semmi. Csak néztem magam elé és füleltem, ahogy szakad az eső. A gondolataim szárnyaltak, ahogy jobbnál jobb ötletek születtek, majd megformálódtak a világomban.

A taxi még mindig nem jött értem, s nekem pedig lépnem kellett. A gondolatmenetemet sajnos meg kellett szakítanom azzal, hogy a taxi központot fel kellett, hogy hívjam, hogy oda tudjak érni a munkahelyemre. Persze nem jött értem a megrendelt autó. Így csak önköltséggel tudtam munkába állni, persze késve. A hangsúly és a lényeg nem is ezen van, bár bosszantott, hogy fizetnem kell azért, hogy munkába álljak aznap.
A mai zajos világban kell néha egy kis csend. A várakozás némasága arra sarkalt, hogy összegezzem, magamban mit akarok és mi is az én célom. A kis dolog is örömöt okoz a mai világban. Tudtam, hogy munkába kell mennem és valószínűleg nekem kell fizetnem a taxit, de mégis jó volt összeszednem a gondolataimat és egy kicsit lelassítani mindent magamban.