Iszonyatos érzés tört rá éjszaka, mintha csak valaki fojtaná majd egy üres fehér szobában találta magát. Gondolta, hogy álmodhat így nyugodt maradt, hátha elmúlik az álom és magához térve reggel felébred. Tovább is a fehér, üres szobában volt. Egy hasonló alak tűnt fel előtte, aki az ikertestvére lehetett volna.
- Már rég láttalak. A nevem Donel Péter.
Mire a másik alak rémülve és kissé üvöltve válaszolt.
- Hiszen én vagyok Donel Péter. Ez, hogy lehet?
Ekkor döbbent rá, hogy az előbb még aludt és, hogy az elme játéka lehet ez az egész. Ezért próbálta magát felébreszteni, de nem tudta, így a tudatalattija fogságába szembe kellett néznie saját magával.
Öt percig nézték egymást, ezután Donel Péter hasonmása elkezdett futni felé. Karját úgy lendítette mintha meg akarná ütni a másik énjét. Az igazi könnyed mozdulattal megállította a karját, s kezdett neki derengeni, hogy le kell győznie az egyiket a másiknak rövidesen.
A hasonmás felnevetett, mert pont erre számított, hiszen ő is ugyanezt tette volna ilyen esetben.
- Szörnyen makacs vagy. Ragaszkodsz ahhoz, hogy ilyen vagy, mi? Talán azt hiszed, hogy véglegesen meg tudsz változni. Vagyis, hogy meg tudok változni. - még hangosabban nevetett.
Az igazi sápadtan hallgatta szavait és próbálta megemészteni e súlyos szavakat. próbálta visszaidézni a régi dolgait, amit maga mögött hagyott. Nem kellett nagy erőfeszítéseket tennie, mert amit megvetett magában ott állt előtte. Az elnyomott énje jelent meg az álmában, s most próbálja átvenni felette az irányítást, hogy negatív maradjon.
Péter érezte a gyűlöletet és a félelmet az emberek iránt, amit gyakran ő is érzett, még nagyon régen. A különbség csak az volt, hogy ő sohasem mutatta ki. Ezek a dolgok most ott álltak elevenen előtte. Majd megszólalt:
- Figyelj! Miért nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok? Hiszen egyek vagyunk, ha tetszik, ha nem. - mondta Péter egyre emelkedettebb hangnemben. A makacsságod és a kitartásod pontosan ugyanolyan. Fogd fel végre, hogy nem győzhetjük le egymást.
A másik odament hozzá, majd el kezdte megfojtani az igazi Donel Pétert. Ezután a valódi teste könnyeket potyogtatva nézte őt.
- Ez nem lehet! Mi történik? A testem szétmállik valamitől! - keserves mondatok hagyták el az alteregó száját.
- Köszönöm, hogy eddig velem voltál, de el kell fogadd azt, amit már régóta gondolok. Amióta máshogy élek, mint régen kiegyensúlyozott vagyok. A jó és a rossz dolgok mérlege egyenesben van. Lehet, hogy néha a rossz felére billen, de legtöbbször a jó fele. Te sem semmisülsz meg, mert mindig velem maradsz csak máshol, máshogy.
-Örülök, hogy így gondolod.
Majd a másik apró részecskéi még egy kis ideig ott repkedtek Donel Péter körül. Végül ezek lassan belesimultak a testbe, hogy a részéve váljon.
- Már rég láttalak. A nevem Donel Péter.
Mire a másik alak rémülve és kissé üvöltve válaszolt.
- Hiszen én vagyok Donel Péter. Ez, hogy lehet?
Ekkor döbbent rá, hogy az előbb még aludt és, hogy az elme játéka lehet ez az egész. Ezért próbálta magát felébreszteni, de nem tudta, így a tudatalattija fogságába szembe kellett néznie saját magával.
Öt percig nézték egymást, ezután Donel Péter hasonmása elkezdett futni felé. Karját úgy lendítette mintha meg akarná ütni a másik énjét. Az igazi könnyed mozdulattal megállította a karját, s kezdett neki derengeni, hogy le kell győznie az egyiket a másiknak rövidesen.
A hasonmás felnevetett, mert pont erre számított, hiszen ő is ugyanezt tette volna ilyen esetben.
- Szörnyen makacs vagy. Ragaszkodsz ahhoz, hogy ilyen vagy, mi? Talán azt hiszed, hogy véglegesen meg tudsz változni. Vagyis, hogy meg tudok változni. - még hangosabban nevetett.
Az igazi sápadtan hallgatta szavait és próbálta megemészteni e súlyos szavakat. próbálta visszaidézni a régi dolgait, amit maga mögött hagyott. Nem kellett nagy erőfeszítéseket tennie, mert amit megvetett magában ott állt előtte. Az elnyomott énje jelent meg az álmában, s most próbálja átvenni felette az irányítást, hogy negatív maradjon.
Péter érezte a gyűlöletet és a félelmet az emberek iránt, amit gyakran ő is érzett, még nagyon régen. A különbség csak az volt, hogy ő sohasem mutatta ki. Ezek a dolgok most ott álltak elevenen előtte. Majd megszólalt:
- Figyelj! Miért nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok? Hiszen egyek vagyunk, ha tetszik, ha nem. - mondta Péter egyre emelkedettebb hangnemben. A makacsságod és a kitartásod pontosan ugyanolyan. Fogd fel végre, hogy nem győzhetjük le egymást.
A másik odament hozzá, majd el kezdte megfojtani az igazi Donel Pétert. Ezután a valódi teste könnyeket potyogtatva nézte őt.
- Ez nem lehet! Mi történik? A testem szétmállik valamitől! - keserves mondatok hagyták el az alteregó száját.
- Köszönöm, hogy eddig velem voltál, de el kell fogadd azt, amit már régóta gondolok. Amióta máshogy élek, mint régen kiegyensúlyozott vagyok. A jó és a rossz dolgok mérlege egyenesben van. Lehet, hogy néha a rossz felére billen, de legtöbbször a jó fele. Te sem semmisülsz meg, mert mindig velem maradsz csak máshol, máshogy.
-Örülök, hogy így gondolod.
Majd a másik apró részecskéi még egy kis ideig ott repkedtek Donel Péter körül. Végül ezek lassan belesimultak a testbe, hogy a részéve váljon.
